Amit a porckorongsérvről tudni kell.
A porckorongsérv alapvetően a csigolyák közötti porckorong kitüremkedése, ami sok esetben a derékfájás okozója lehet. Fajtái elkülöníthetőek akár a fájdalom helye (nyaki-, háti- és ágyéki szakasz), akár súlyossága szerint is.
EGY KIS ANATÓMIA:
A porckorong kettős állományból épül fel. Egyik a magját képező kocsonyás anyag, másik a kocsonyát körbevevő kb. 20 rostos gyűrű. A kocsonyás anyag biztosítja a mozgékonyságot a rostos gyűrűk pedig a stabilitást. A porckorongnak nincs önálló vérkeringése, a tápanyagot, folyadékot diffúzió útján kapja a szomszédos csigolyák irányából. Ha egyenletes, szimmetrikus terhelést kap a gerincoszlopunk a mindennapi tevékenységek során, valamint megkapja azt a rotációs-kompressziós terhelést (pl. gyaloglás), ami a rostos gyűrűk erősítését fogja eredményezni, a porckorongjaink hidratáltak, vízzel telítettek lesznek és a csigolyatestek alatt helyezkednek el.
Ha ülő munkát kell végeznünk, mozgásszegény életmódot élünk a gerincoszlopunkon az asszimetrikus terhelés miatt megváltozik a nyomás és a mag állomány a rostos gyűrűk szakadása miatt a gerinccsatorna irányába boltosul.
A porckorongsérv kiszakadás nélkül is fájdalmat okoz,
egyrészt az érintett területen, másrészt kisugárzóan, nyaki sérv esetében a
karokban, ágyéki sérvnél a lábakban, a fenékben. Tünetei jellemzően attól függenek, hogy hol alakul ki a
porckorongsérv, mely kilépő idegek kerülnek nyomás alá. A tünetek a nyomás alá
kerülő idegek mentén kisugárzó fájdalom, mely intenzitása a nyomás erősségétől
függően változik.
Az ágyéki gerincsérv tünetei – súlyosság szerint:
1. Első szint:
A "látens" porckorongsérv – mielőtt a valódi gerincsérves tünetek kialakulnak:
A porckorongban alig vannak érzőidegek, ezért a gerincsérv nagyon sokáig teljesen tünetmentes.
Sok teljesen tünetmentes ember gerincében is vannak porckorong kiboltosulások, így az első kellemetlenségek szinte sosem magának a gerincsérvnek, a porckorong kiboltosulásának a tünetei.
- először az izomfűző – pl. az ülő munka miatt -meggyengül.
- majd a porckorong a terhelés miatt veszít a víztartalmából, és kissé lelapul ( degeneráció )
- A porckorongsérv maga lassan, legtöbbször hosszú évek során alakul ki, így az első tüneteit legtöbbször nem is maga sérv okozza. Afolyadéktartalom csökkenése a kiboltosulás miatti lelapulás a szomszédos csigolyákat összakapcsoló kisizületi felszínek közelebb kerülését eredményezi. Ezzel párhuzamosan a stabilizáló izmok-M. Multifidusok- ereje csökken, az idegrendszer egyre inkább "elfelejti"ezeket az izmokat. A Multifidus izmok- a lumbalis terület egyik legfontosabb stabilizáló izmai, amelyek 3-4 csigolyát áthidalva, közvetlenül a kisizületek mentén helyezkednek el. Nagyon sok tanulmányban vizsgálják a kutatók, hogy viselkednek ezek az izmok, ha ülőmunkát kell végeznünk, esetleg fájdalom, gyulladás van a környezetükben. Nagyon rövid idő alatt -pár hét-elkezdődik az átalakulásuk funkcionálisan és struktrúrálisan is: elzsírosodnak (mert vesztik térfogatukat, azaz sorvadnak) megváltozik az anyagcseréjük, az állóképességük csökken, a belső kötőszöveteik megvastagodnak, az izomrostok között elhelyezkedő receptorok egyre rosszabbul látják el feladatukat: mi szerint informálják az idegrendszert a megfelelő izomtónus kialakításához. Mindez azt eredményezi, hogy egyre kevésbé tudják ellátni a funkciójukat. E miatt az idegrendszer a gerinc mentén elhelyezkedő, kicsit felületesebb izmoknak adja ki a parancsot a stabilizációra. Ezek az izmok azonban hosszabbak, laterálisabban helyezkednek el, rostösszetételük is más. Így kisizületi szinten más erők fognak érvényesülni. A porckorong degenerációs folyamata pedig felgyorsul.
A porckorong degeneráció TÜNETEI:
- a derékfájdalom a kisizületi érintettség miatt,
- a fáradó derék érzete, mert a gyengülnek a stabilizátor izmok
- az igény a lehajlásra hosszú állás után.
- egyre gyakorodó "becsípődések" is, melyek még szintén nem a sérv, hanem a a porckorong túlterheléséből származó porckorong lelapulás és az izomfűző hiányos működése miatt alakul ki.
Ha ebben a szakaszban "nyúlunk" bele célzott terápiávala a folyamatba, van lehetőségünk, hogy megtörjük a kompenzáló feszültségek ördögi körét.
Ha nem változtatunk életmódunkon, nem foglalkozunk a helyes ergonómia beállításával... a probléma dominóeffektusként rontja majd magát.
Második szint:
Amikor már maga a porckorongsérv okozza a tüneteket.
- legtipikusabb jele a derékfájás, mely fokozódhat előre hajlásra, emelésre, mosogatásra.
/ Ez az, amit gyakran előz meg fél évvel – egy évvel a már valóban sérves tünetek előtt egy-egy, tévesen idegbecsípődésnek nevezett jelenet, melyre sajnos legtöbbször "egyszerű lumbágó" jeligével rálegyintenek, ahelyett, hogy komoly előjelnek tekintenék a problémát./
- A helyzet romlásával a fájdalmak kisugározhatnak a lábba, fartájékba, vagy az ágyékba. Jellemző a lábzsibbadás, hangyamászásérzés, melyek a derékból – csípőből indulnak el, és terjedhetnek a lábfejig. Ezeknek a kellemetlen érzéseknek az oka, hogy a kiboltosuló porckorong érinteni kezdi a mögötte kilépő idegszálak kötegét, az ideggyököt.
- A gerincsérv további romlásával izomgyengülés alakulhat ki a sérv által érintett ideggyök lefutása mentén. Ezeknek a tünetnek a segítségével könnyen ki lehet következtetni, hogy melyik porckorong érintett.
Szerencsére még ebben az esetben – ha egy értelmes és oki szintű terápiát kap az ember- is legtöbbször gyógyítható a gerincsérv műtét nélkül.
Ne érd be csak tüneti kezelésekkel!
A fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés, a védekező izmok lazítása masszázzsal kellemes dolgok, de ezt a problémakört egy célzott, valóban a fájdalommal összefüggő tényezőkre ható mozgásterápia tudja megoldani.
Pánikolás helyett:
- a porckorongsérv tünetek 64%-a akkor is elmúlik 6-12 hét alatt, ha a világon semmit nem csinálunk vele. a szervezetünk regenerálja a sérült szöveteket. A gyulladás lezajlik, a kiszakadt porckorong hegesedik (3 hónap). Ha hagyjuk! Valamint az nem mindegy, hogy ezen idő alatt milyen tünetek generálódnak.
Ebben a stádiumban az ember a betegfórumokon olvasott furcsaságok és egy-két szerencsétlen eü.kommunikáció hatására erősen kétségbe tud esni, és fűhöz – fához kapni. Ezért is fontos, hogy –Kerüld el a jó szándékú dilettánsokat! Az országban nagyon sok az önjelölt gyógyító. A legtöbb ilyen ártalmatlan, viszont két dologra érdemes vigyázni: aki nem rendelkezik gyógytornász-orvos végzettséggel, annak ne engedd meg, hogy rántgasson, húzzon, vonjon és semmilyen tőlük érkező tanács semmiképp se helyettesítse az orvos- gyógytornász kezelését!
Ebben a stádiumban az ADT terápiával a gyógyulási folyamatot fogjuk asszisztálni, támogatni.
A dekompressziós gyakorlatokkal elhúzzuk a sérvet az ideggyöktől ( a kiszakadt sérv elveszti folyadék, tápanyag utánpótlását, így idővel zsugorodik, a gerinccsatornában közlekedő immunsejtek pedig eltakarítják a sérves darabot, közben a porckorong hegesedik) azaz csökkentjük a mechanikai nyomást. A dekompresszió szívó hatása miatt több folyadék áramlik a porckorongba, ami szintén a regenerációját támogatja. Az idegmobilizációs gyakorlatokkal segítjük a nyomás alá került ideg regenerációját, javítjuk annak vérkeringését, így támogatjuk az esetlegesen felszaporodott ödéma elszállítását. Ezzel párhuzamosan elkezdjük a stabilizátor izmoknak az erősítését.
Harmadik szint:
Amikor sajnos tényleg műtétre van szükség. Ez szerencsére – főleg egy időben elkezdett oki szintű terápia – pl. ADT – mellett nagyon ritkán szükséges.
Műtét egyedül a következő súlyos porckorongsérves tünetek esetén válik sürgősen szükségessé:
- Érzészavar a gáttájon,
- Székelési-vizelési zavar: a beteg vizeletét nem tudja tartani, vagy elakad, szexuális funkciói kiesnek.
- Az izmai bénulnak, a lábfeje mozgathatatlanná válik.
- Tolerálhatatlan a fájdalma vagy rohamos izomgyengülést tapasztal mindkét lábban.
Viszont figyelni kell arra, hogy ezeket a valóban ijesztő tüneteket ne keverjük össze a porckorongsérv esetén jelentkező gyakori – ámde leggyakrabban műtét nélkül is hamar visszafordítható jelenségekkel: ha a fájdalomtól nem tudjuk elkezdeni a vizelést ( a préselés fájdalomfokozódása miatt ) – mer ez nem vizelettartási zavar, hanem egy fájdalomprobléma, ha az izmaink gyengültek – mert ez is szinte minden "tisztességesebb" porckorongsérv javítható – javuló velejárója.
NYAKI PORCKORONGSÉRV
Első szint: amikor még csak "alakul":
A nyaki sérv egy tipikus oka az előre helyezett fej tartás. Erre az életmód vezet rá minket a porckorong túlterhelésén kívül egy sor túlmunkát okoz a fejet mozgató, tartó izmoknak is. Ez az oka annak, hogy a nyaki sérveket legtöbbször megelőzi a:
- hát, a lapocka jellegzetesen kellemetlen izomfájdalma.
- Szintén tipikus előjelei a nyaki porckorong sérvesedésének a nyak elalvásai, becsípődései. Ezek a problémák azt jelzik, hogy a porckorong egy ideje súlyos túlterhelésnek van kitéve, és vizet vesztett, aminek hosszú távon egyenes következménye a sérv is. Ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk, érdemes lépni, és megelőzni a komolyabb bajt.
Második szint: amikor a nyaki sérv okozza a tüneteket:
A típusos nyaki gerincsérves tünet a:
- nyakfájás, mely összefügg a fej mozgatásával vagy annak nehézségével egy vagy több irányban. Gyakran a fodrásznál okoz gondot a fej hátra döntése fejmosáskor, és ilyenkor derül ki a probléma, mert ilyenkor a sérv egy kitettebb, kompresszáltabb helyzetben található mint rendesen.
- A betegség súlyosbodásával a porckorong által érintett idegek lefutása mentén zsibbadások, fájdalmak, és izomgyengülések jelennek meg.
- Gyakori a karba, vállba, ujjakba sugárzó fájdalom, mely szintén az ideg nyomása miatt alakul ki. Ezeknek az érzéseknek a lefutási irányából könnyen kikövetkeztethető, melyik az érintett porckorong.
Műtéti megoldásként beültethető cage-et ( porckorong protézist ) használnak, azonban az autodekompressziós tapasztalatunk szerint a nyaki sérvek igen jó gyógyhajlamot mutatnak. Mivel a nyaki gerinc széles mozgástartománnyal rendelkezik, de a porckorongok mérete relatíve kicsi, könnyen tudunk rájuk jótékony hatást gyakorolni. Igy a rövid, gyors sérvkorrekció általában nem nehéz feladat. Annál nehezebb viszont annak az előre helyezett fejtartásnak a rendezése, ami évekkel, évtizedekkel megelőzi a nyaki sérves tünetek kialakulását. Ehhez az izomzat, a kötőszöveti és szalagrendszer zsugorodásai, és az idegrendszer ehhez alkalmazkodóan megváltozott "szoftverének" az átírása is szükséges, ami egy több hónapos gyakorlást igényel.
Mit tegyünk, hogy elkerüljük a porckorongsérvet?
A porckorongsérv egy statikai eredetű betegség, mely legtöbbször azért alakul ki, mert valaki éveken, huzamosabb időn keresztül olyan helyzetben tölt időt, ahol a csigolyáinak elülső része közeledik egymáshoz, így a porckorong hátradomborodik a gerinccsatorna felé.
Nézzük meg kicsit alaposabban az egészséges, és a sérvet okozó helyzeteket.
Az egészséges pozícióban a medence kissé előre billen, a
gerinc ágyéki szakasza homorú, lordotikus ívet alkot, ezáltal a csigolyák hátsó
része kissé közelebb áll egymáshoz, ami védett helyzetet biztosít a
porckorongoknak.
Üléskor viszont a medence hátrabillen, az ágyéki lordózis
eltűnik, a csigolyák elülső része közeledik egymáshoz, így a porckorongra
azonnal elkezdenek olyan erők hatni, melyek a gerinccsatorna felé komprimálják
azt. Ha ez a tendencia hónapokig, évekig fennáll, akkor a porckorong
sérvesedése igen valószínű.
A megelőzés alappillérei:
- A munkánk során, és ülő tevékenység közben is biztosítsuk az egészséges medence dőlésszöget, ezzel a természetes (fiziológiás) gerincgörbületeket, hogy a porckorongok terhelése természetes legyen
Hogyan lehet megtenni mindezt?
Vagy úgy, hogy mi magunk ülünk előre billentett medencével,
lordotikus gerinccel. Ez lenne a legjobb megoldás, ugyanis ilyenkor a saját
hátizmaink ereje tartja fenn az ágyéki lordózist, a porckrongok védett
helyzetét. A legnagyobb hátránya szintén ez: az embernek az állás, járás, jövés
menés a természetes működése, így az ülés ilyen formájú elviselésére a
hátizmaink pár perc után képtelenek, még akkor is, ha alapból edzettek vagyunk.
Használnunk kell tehát valamit, ami átveszi az izmok munkáját, vagy legalább is nagyon megkönnyíti azt. Irodai munka végzése közben a legegyszerűbb megoldás, egy ékpárna használata, amely során a medencénk automatikusan előre fog billenni, és rögtön homorúbbá, lordotikusabbá válik a derekunk, ami a helyes porckorong terhelés kulcsa. Ez az apró trükk a terhelés közel 75%-át leveszi a legsérülékenyebb L5-S1 porckorongról.
Apróságnak tűnik, de a jelentősége hatalmas. Kb. annyira fontos, mint a futómű beállítás az autóknál. Ha nem úgy terheljük a rendszert, mint aminek az elviselésére az hivatott, akkor egy idő után valahol sérülni fog. A gerinc leggyengébb láncszeme a porckorong, így nálunk valószínűleg ez fog degenerálódni a leghamarabb… Ezt tudjuk kivédeni egy helyes ergonómiájú ülőhelyzettel, amit egy jó ékpárna közel tökéletesen biztosítani tud. Aporckorongokat romoló hosszú ülőhelyzet korrigálása alapvető fontosságú! Ha minden betartunk, amit be kell tartani – helyes emelés, helyes sportolás, helyes regenerálás- de a munkahünkön napi nyolc órát egy korrigálatlan székben ülünk, akkor szinte biztos, hogy csak részeredményeket érünk el.. Ezért azt javasoljuk, hogy a sérved gyógyulásának elősegítéséhez mindenek előtt a munkahelyi székedet korrigáld! Ha ülő munkát végzel, mindenképp nagy segítség lesz. Ha sok időt töltesz Internet/ tévé előtt, akkor azokat az ülőalkalmatosságokat is érdemes átnézni, melyekben ezeket a tevékenységeket végzed!
Milyen kezelések állnak rendelkezésre?
Pihentetés:
Szükséges rossz megoldás, amit -ha lehet- el kell kerülni, vagy a lehető legrövidebbre fogni. Régen nagyon dívott, hogy hosszú ágynyugalomra késztették a beteget. Ma ezt már a legtradicionálisabb terapeuták sem javasolják, mert már napok alatt is nagy mennyiségű izomtömeg veszik el azokból a mély, és a mély réteg alatti hátizmokból, melyek felelősek a sérült szegment stabilan tartásáért.
(ha volt eltörve valamelyik végtagod, akkor bizonyára emlékszel, milyen gyorsan fogyott el az izomtömeg a gipsz alatt…A sokkal kisebb, és kevésbé használt hátizmokban ez a folyamat még gyorsabban megy végbe)
Ha van rá mód –ill. amíg van rá mód- mozgatni kell a beteg területet…
Gyógyszerek, izomrelaxánsok, fájdalomcsillapítók:
Ha sérved van, főleg annak akut fellángolásakor alakul ki egy erős izomvédekezés a hátizmokban, melynek a szerepe az, hogy megóvja a további mozgástól a sérült szegmentet.Ezzel az izomvédekezéssel a baj az, hogy nem csak védi a beteg szegmentumot, hanem egyben meg is akadályozza annak mozgását, így egy ördögi kör alakul ki: a feszes izom tulajdonképpen akadályozza a kimozdulást a fájó holtpontról, ettől fokozódik a fájdalom, ami tovább növeli az izomfeszültséget…Az izom állandó spazmusa önmagában is további, helyi izomlázszerű fájdalmakat, és izomgyengülést okozhat.
Az izomrelaxánsok ezt a folyamatot oldják, a fájdalomcsillapítók a fájdalmat és a gyulladást csökkentik. Ez mind nagy előny a fenti ördögi kör megtörésében. Azonban tudni kell, hogy egyik sem oki szintű terápia, tartós eredményt nem lehet várni tőlük.
Helyi meleg:
Szintén az izomvédekezést, és a vele járó izom-anyagcsere zavarból eredő fájdalmat oldhatja egy kellemes melegkezelés. A meleg kellemes lehet, enyhülést hozhat, de oki szinten természetesen nem várhatunk tőle eredményt.
Masszázs:
Szintén a sérült szegmentet reflexesen rögzítő kóros izomvédekezést ütheti ki, ami jó, hiszen könnyebbé teszi a csigolyák mozgását, de nem oki szintű terápia, ui.a porckoronghoz nem fér hozzá. A nagy erővel végzett masszázs viszont kerülendő, főként akkor, ha kisizületi gyulladás/érintettség is szerepel az okok között.
Fizikai tréning, gyógytorna
Ezalatt általában a hát, és hasizom erősítést értik. A hivatalos definíció így szól:
- A sérült szegmentet rögzítő izmok megerősödése tehermentesíti a sérült porckorongokat, így a tünetek enyhítője lehet. Jelenleg a degeneratív eredetű, műtétet nem igénylő derékfájások leghatékonyabb konzervatív terápiás formájának tartott eljárás a céltudatos gyógytorna. Egy valóban jó gyógytornásszal általában ez a terápiás forma meg is hozza a várt enyhülést. Műtét utána rehabilitáció alapvető eszköze.
Az ADT terápiával mi is mozgással gyógyítunk, de a hagyományos gyógytorna fenti jó tulajdonságai ellenére mégis alapvetően más álláspontot képviselünk. Szerintünk a fájdalom fázisában, sőt, még valamivel az után sem szabad az izmokat úgy erősíteni, ahogy ezt ma ezt a gyógytornászok többsége ajánlja. Úgy tapasztaltuk, hogy egy koncentrikus erősítés nem csak a stabilitást, hanem a kompressziót is fokozza a csigolya közti ízületben, így egyenesen ronthat a helyzeten. Ha valakinek a sérv gyógytornája fájdalmas, akkor az minden bizonnyal ennek a jelenségnek köszönhető. Úgy gondoljuk, hogy nem szabad túl korán izmokat erősíteni egy sérv, -vagy bármilyen okból sérült szegment- körül. Legalább is nem úgy, ahogy ezt ma erőltetik. Elvünk szerint céltudatos megközelítéssel először a porckorongot kell a lehető legjobban regenerálni, helyreállítani – ezzel párhuzamosan a stabilitást is növelve- de nem azzal a koncentrikus izomműködéssel, mely további kompressziót okozva esetleg irritálja a sérült területet, hanem kizárólag a dekompresszió elvét betartva mozgatva a csigolyatesteket. Ez a gondolkodásmód egy egész más úton, de szintén hatékonyan fokozza a szegment stabilitását!
Fogyás:
Mindenképp jót tesz, ha kisebb súly nehezedik a
kisízületekre. Extrém esetektől eltekintve ritka, hogy kizárólag a súlyon
múljon az eredmény, de a jelentősége nem elhanyagolható…
Letenni a cigarettát:
A porckorongnak nincs önálló vérellátása, a tápanyagokat az alattuk és felettük lévő csigolyatestek zárólemezén keresztül nyerik. Érdekes, ugye? Egy lágy szövet, ami tulajdonképpen a csontból táplálkozik. Ezen csontoknak sem túl jó a vérellátása, ha ezt a cigivel még jobban megnyirbálja az ember, az biztosan nem tesz jót a porckorongok tápanyagellátásának..
Műtét
Célunk a műtét elkerülése, vagy megismétlésének elkerülése, de be kell látnunk, a kiboltosult porckorongdarab kimetszése elvitathatatlanul hatékony módja fájdalom megszüntetésének. Viszont számba kell venni a műtét közbeni esetleges szövődményeket, a hegesedési hajlamot, ami ronthat az eredményen.
Csontkovács:
Ilyen elnevezésű terapeuta Magyarországon ELVILEG nincs is.
A jellegzetes roppanó hangot kiadó, úgynevezett manipulációs kezelés végézésére
ma kizárólag valamelyik Orvosi Egyetem kétéves posztgraduális képzésén részt
vett orvosok vagy gyógytornászok jogosultak, viszont ők minden bizonnyal nem
csontkovácsnak, hanem manuálterapeutának fogják magukat nevezni.
Egy csontkovács "nagy csodákat" tehet az ízületi
tokbecsípődésekkel, de rettenetesen veszélyes egy sérv esetén. (Attól
függetlenül, milyen legendák terjednek a sérvet egy mozdulattal helyretevő
csontkovácsokról. Ilyen természetesen nincsen, ezekben az esetekben nem a sérv
okozta a tünetet.)
Egy sérült porckorongot nagy erejű, és hirtelen rotációs
mozgásokkal terhelni veszélyes, így nagyon fontos, hogy csak ORVOS végzettségű
terapeuta kezébe adjuk a gerincünket, aki kellő anatómiai tudással felvértezve
biztosan tudja, hogy melyik mozdulatával mit okoz. Míg a legtöbb kezelési forma
legnagyobb hibája maximum az lehet, hogy nem működik, addig csontkovácsként egy
jó szándékú dilettáns helyrehozhatatlan károkat okozhat, amit nem éri meg
kockáztatni.